Lásd magatokat úgy, ahogyan még sohasem

CSALÁDI, KISMAMA ÉS PORTRÉ FOTÓZÁSOK

Hiszem, hogy a fotózás mindenki számára kaland

Egy olyan közös élmény, ahol megáll picit az idő, hogy egymásra tudjatok figyelni és megélni a jelen pillanatát. Érezni, hallani és figyelni a másikra úgy, ahogy azt ritkán szoktátok a rohanó hétköznapokban. Én pedig segítek életteli, őszinte képekkel emlékezni ezekre az időszakokra. 
.

Természetes, életteli pillanatok

Ha szeretnél olyan képeket, amiken önmagatok lehettek, fesztelenül, pózok nélkül, akkor jó helyen jársz.

kismama fotozas termeszetben

Szolgáltatások

Hello,

Kata vagyok

Klucsó Kata vagyok, 2 kislány büszke anyukája, feleség és fotós. Azért kezdtem fotózással foglalkozni, mert szeretem az időt megállítva maradandóvá tenni egy-egy pillanatot, ami természetes, életteli , de leginkább rólad/rólatok szól. A fotóim szívvel készülnek és a legkevésbé sem a tökéletességre törekszenek. Sokkal inkább igyekszem azokat az érzelmeket előcsalogatni belőletek, amik egy korszakot jellemeznek a maga tökéletlenségével együtt.

Szeretem észrevenni azokat az apró érintéseket, titkos pillantásokat, puha puszikat, öleléseket, amik titeket jellemeznek. Engedd, hogy az én szememen keresztül lássátok magatokat.

A fotózás és kislányaink születése előtt közgazdászként végeztem és mindig olyan munkám volt, ahol az extra energiáimat előnyként tudtam kamatoztatni. Nálam a fotózások is pörgősek és általában nagyon jó hangulatúak :-) Szerettem a multi környezetet, de úgy éreztem, itt az ideje, hogy valami olyat alkossak, ami maradandó tud lenni.

A legnagyobb elismerés számomra, ha megosztjátok velem életetek mérföldköveit és fotóim díszíthetik az otthonotokat.

  • “Katánál másodszor jártunk fotózáson, immár a 4 hónapos kisfiunkkal. Azt hiszem, nem kell részletezni, hogy milyen lutri egy ilyen picurka aktuális kedve, és nálunk Murphy nagyon jelen volt, mégis csoda képek születtek! Kata remekül kezelte a helyzetet, ès elkapta a legèdesebb, legmeghittebb pillanatokat! Köszönöm Neked, hogy ismét ilyen gyönyörű képeket készítettèl rólunk!”

    Dóri

  • “Gyönyörű családi fotókat készített rólunk Kata és a kislányunk személyisége teljesen átjön a képeken csak ajánlani tudom, mi is biztosan visszamegyünk hozzá majd!”

    Zsófi

  • “Sok fotóssal dolgoztam már együtt az évek során, de Katának olyan szeme van, ami csak nagyon keveseknek. A vele való munkák során teljesen nyugodt lehetek affelől, hogy gyönyörű végeredményt fogok kapni, ami a nagyon kifinomult ízlésének köszönhető, mely borzasztó ritka. A fotózások alatt nagyon kellemesen telik vele az idő, emiatt mindenki fel tud szabadulni, és ez az ami átjön a képeken.”

    Ili

  • “Kata már a jelenségével is extra energiával tölti fel az embert. Fotózás előtt mindenre figyelt, színek, kiegészítők, éreztem, hogy tudja, hogy mit akar és tervez velünk, ez nagyon tetszett. Miután vége lett a fotózásnak azt éreztem, hogy teljesen mindegy, h milyenek lesznek a képek, mert úgy is jó kezekben vagyunk, látja és érzi a pillanatot ebben teljesen biztos voltam. Így is lett és nagyon jól éreztük magunkat közben. Biztosan tudtam h olyat alkot, ami maradandó számunkra. Imádom a színeket, pillanatokat, amiket elkapott. Szuper nap volt, hálás vagyok érte.”

    Edit

  • “Nagyon örülök, hogy rátaláltunk Katára. Nagyon szerencsésen megérti a gyerekeket és szót ért velük. Második fotózáson voltunk nála, először kettő, immár három gyerekkel és nagyon nagy segítség volt Kata személyisége, ahogy végig vezette a fotózást. Gördülékenyen és rettentő gyorsan eltelt az idő. Mindig sikerül azokat a pillanatokat elkapnia, amik igazán jellemzők ránk, és gyönyörű valóban családi képeket készít. Köszönöm neked Kata, hogy a képeiden keresztül mindig emlékezhetek, hogy milyen csodálatosak a gyerekeink és mennyire szeretem a családunkat, még akkor is ha ez valóban nehéz néha egy egy rosszabb napon.”

    Viki

Portfólió

Ha szeretnél több képet látni a munkáimból, akkor kattints a kép alatti gombra. Kedvenc sorozataimat egy részét láthatjátok.

Remélem találkozunk